Még századunk első felében is, minden kisebb településen, de Tatán és Tóvároson is a községi bíró mellett, annak jobbkezeként, segítőjeként, az úgynevezett „kisbíró” működött, aki másképpen „öregbíró”-ként tiszteltek. A kisbíró ellátta a hivatalsegédi teendőket, értése adta a lakosságnak az állami és helyi rendelkezéseket, adásvételeket, hatósági híreket és egyéb ismertetni valókat. Ő volt a hajdú, a foglár. A közérdekű híreket – a település több helyén megállva – hangos dobolás után közölte az odagyűltekkel. Még a kocsik is megálltak, hogy nem zavarják munkájában.
A dobolásos hirdetés sokkal hatásosabb volt, mint a községházán történt kifüggesztés. Először azért, mert akkoriban sokan nem tudtak olvasni, vagy nem volt velük az okuláré, másodszor meg ki az a bolond, aki – ha nincs dolga a hatósággal – a községházára menjen, különösen munkaidő alatt. A település jegyzőjétől átvett hirdetményeket – még olyant is, hogy kinek és hol mi az eladni valója, vagy mire volna szüksége – a kisbíró saját elgondolása szerint rendszerezte, főzve hozzá magyarázatokat akként, ahogyan ő is értelmezte a dobolni valót.
A Tatától alig három kilométerre fekvő Szomód község, melynek magyar és német nemzetiségű lakói, a XIX. század vége felé, mintegy ezerszázan éltek, kisbírója – akárcsak sok más településen – versbe foglalva adta tudtul az ismertetni valókat a község népének. Például 1895 októberének végén, amikor éppen a mezőgazdasági statisztika elkészítéséhez szükséges adatok miatt ismertette a jegyző úr által kért kívánalmakat. A rímbe faragott dobolási felhívás ekként hangzott el:
Nincsen dézsma,nincsen robot
mégis zörgetem a dobot,
mert nagyon sok a hátralék,
gyügeadó, meg százalék.
Hát még a sok falu költség.
Legelőbér, kémény söprés.
Aki magának akar jót,
ne várja a végrehajtót.
Execució, porció tudjuk,
hogy az egyik se jó.
November 20-30 között
járnak házanként ügynökök,
gazdasági adatokat,
kecskét, lovat, szamarakat,
ökröt, tehént, sertéseket,
össze írnak tyúkféléket,
pulykát, hidat, szelid kacsát
és mindenféle gyümölcsfát.
De nem kell ám megijedni
porció ezt nem terheli.
Mindezeket minden gazda
jó előre összeírja.
Hány a fiatal, hány a vén
gyümölcsfánál ez külön mén.
Ki nem érti; kérdezze meg!
Eltitkolás keserű lessz.
A „hirdetmény” befejezése után – pont gyanánt – még egy nagyot a dobra ütött. Vagy ötven esztendővel ezelőtt jegyeztem ki Szomód község dobolási könyvéből.
Stróbel Árpád